Szászsebes
Szászsebes a Sebes folyóról kapta nevét az itt megtelepedő székelyektől. Jó fekvése miatt régészeti leletekkel igazoltan megfordultak itt a rómaiak, a gótok, a hunok, az avarok és a szlávok egyaránt. A székelyek idejéből származó ősi templom és temető maradványaira bukkantak az evangélikus templom alatt és körül. Az első szász telepesek II. Géza idején érkeztek 1150 körül. A települést II. András 1224-ben a szászoknak adományozta, az itt élő székelyeket ekkor telepítette át a Háromszéki medence környékére, ahol így alakult ki Sepsi szék. / Sepsi = Sebesi./ Favárát és a várost a tatárok felégették, kővára és a ma is látható temploma a tatárjárás után épült. A templom gótikus külseje a XIV. századi átépítéssel alakult ki. A várost a törökök többször feldúlták ill. felégették. 1540-ben itt halt meg Szapolyai János királyunk. 1551-ben Castaldo foglalta el, 1556-ban Izabella királyné seregei visszafoglalták. 1708-ban Károlyi Sándor kurucai is felégették a habsburgokhoz húzó szász város várát. A várfal jelentős részét és a védműveket a XIX. században elbontották. A 28 ezres városban mindössze 200 magyar és 400 német lakik, ennek ellenére a főtéri parkban a magyar és a német zászló is leng. A városközpont szép, tiszta, barátságos.    

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyban megtekinteni.     / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető: www.erdely-szep.hu /