Csíkszenttamás
Csíkszenttamás kedves Árpádkori színmagyar,
székely falu Felcsíkban. 1333-ban a pápai tizedjegyzékben de
Sancto Thoma néven írták, ekkor papja, Lőrinc 2 garast fizetett. A falu
korábban 2-3 km-el északnyugatra lehetett mai helyétől. Még dacol az idő vasfogával az ún. "Csonkatorony". Itt
állt a XV. századi gótikus templom, melyet a török veszély idején
erődfallal is kerítettek. A források szerint ezt a XVII. században kétszer is
rombolták a krími tatárok, 1661-ben és 1694-ben. Másodszor már nem újították meg, 1725-ben már
romokban hevert. Közben a falu is lentebb költözött az Olt mellé, ahol már
kiszáradtak a mocsarak. Itt építették fel 1777-1778-ban az új, mai templomot,
melyhez felhasználták a romos templom egyes részeit is. Botár István régész
és csapata ásatásokat folytatott a csonkatorony mellett. Feltárták a
középkori gótikus templom alapjait, és megtalálták a kisebb, Árpádkori román
stílusú templom szentélyének és déli végének alapjait. Ezeket konzerválták,
így most a helyszínen jól láthatók. A közeli Szent Anna kápolnát a Sándor
család építette talán 1592-ben, megújították 1861-ben. / Fotók: 2011./ Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.
/ Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető:
www.erdely-szep.hu
/