Kalotaszegi tájak
Kalotaszeg Erdély őseink által legkorábban megszállt,
betelepült vidéke. Legkorábbi ispáni földváraink Kalotaszeg keleti
szélétől nem messze épültek a X. században. Kolozsmonostor / Kolozsvár /,
Várfalva / Ó-Torda /, kissé északabbra: Doboka, délebbre
Gyulafehérvár jelzik a korai magyarok által lakott részek keleti határát.
Ettől keletre a Kárpátokig gyakorlatilag lakatlan GYEPÜ volt, amely e korban
védelmi funkcióval bírt. / Természetesen őrhelyekkel./
Kalotaszeg neve a Kalota és a Sebes-Körös által közrefogott "szeg"
terület neve lehetett, s kiterjedt a tágabb környékre is. A Kalota valószínűleg
egy magyar nemzettség neve, személynév volt, talán szláv eredetű. A Kalota Havas
ii e nemzettségről kaphatta nevét./ Már Árpád népében is sok volt a szláv
eredetű szolga és nemes is. Testőrség is./
Kalotaszeg három fő vidéke: Felszeg a hegyek lábánál, Alszeg az
Almás patak vidékén, Nádasmente a keleti rész. Kalotaszeg magyarsága
sokat megőrzött ősi hagyományaiból, viseletéből, csodásak a kalotaszegi
népviseletek és szőttesek. Kalotaszeg másik jellegzetessége: ellenálltak a
habsburg rekatolizációnak, jellemzően református vallásúak, s messziről láthatók
négy fiatornyos zsindelyfedésű református templomaik, melyek többségében
díszes festett fa kazettás mennyezetek vannak.
Kalotaszeg a hegyektől indul, a Vigyázótól, a Kalota havastól, a Meszes
hegységtől, de a települések már az alacsonyabb, dimbes-dombos vidéken vannak.
Központja, Bánffyhunyad sajnos a sok betelepülő által román várossá vált, de a
falvak nagy többsége ma is színmagyar. / Kalotaszeg vidékére a XIV. századtól
kezdve érkeztek a vlachok, oláhok. Az Erdélyi Szigethegység magasabb részeit a
mócok lakják. A vlachokat, mócokat, kenézeik vezetésével földesúri, királyi
engedéllyel telepítették a középkorban lakatlan részekre, nagyon kedvező adózási
feltételekkel, így nem csoda, hogy a XVIII.-XIX. századra ők lettek Erdély
legnagyobb lélekszámú népessége. Főként mivel nem katonáskodtak, és a nehezebben
megközelíthető helyeken éltek, pásztorkodtak./
Jellegzetes kalotaszegi falukról fotók és leírások:
http://www.erdely-szep.hu/Kalotaszentkiraly 2/index.html
,
http://www.erdely-szep.hu/Magyarvalko/index.html
,
http://www.erdely-szep.hu/Kalotadamos/index.html
,
http://www.erdely-szep.hu/Korosfo/index.html
,
http://www.erdely-szep.hu/Magyarbikal/index.html
,
http://www.erdely-szep.hu/Magyargyeromonostor/index.html
.
Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.
/ Főoldal::
www.erdely-szep.hu /